Ingatlankereső

Főmenü

Partnereink

Mizsei Gazdák Egyesülete



Szamócás Vásári Forgatag

Kivitelezés

   Engedjék meg, hogy röviden bemutassuk a könnyűszerkezetes-szerelt épületetek új generációját. A tájékoztatóban bemutatásra kerülő épületek a HORIZONT® könnyűszerkezetes építési rendszeréből készültek. Könnyűszerkezetes épületek évszázadokon keresztül jellemzően fából készültek. Acélvázas szerkezetekkel az 1940-es évektől kezdtek foglalkozni, először Észak-Amerikában, illetve Kanadában. Jelenleg Németországban és Ausztriában a könnyűszerkezetes épületek közel fele acélszerkezetű. Magyarországon 1996-ban a gépeket és módszereket honosították, amit az ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.) elfogadott, minősített és a technológia alkalmazását hazánkban is jóváhagyta. A honosítási adaptációk pillanatától szükségszerűnek tűnt a további fejlesztések igénye, melyet a cég szakember gárdája, külső tanácsadókkal és a Budapesti Műegyetem szakembereivel karöltve a mai napig is folytatja. A gyártás és a tervezés1998 óta ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer alapján működik. A különböző szerkezeti kialakításoknak a vizsgálatát az ÉMI végzi. A rendszer rendelkezik ÉVOSZ és MAKÉSZ védjegy használati jogosultsággal, mely garancia arra, hogy minden ilyen épület megfelel a legszigorúbb előírásoknak.

Tervezhetősége nagymértékben kötetlen, így bármilyen stílusú épület (egy-, két- és háromszintes lakóépület, üdülők, középületek, kisebb ipari- és kereskedelmi sportlétesítmények létrehozása, tetőterek utólagos beépítése és emelet ráépítése, épületek bővítése) létrehozható belőle.
Bár az acélszerkezetes építési mód alapvetően semmilyen kötöttségekkel nem jár, mégis több alapvető eltérés mutatkozik a hagyományos falazott építési módozattól. Ez főleg a gazdaságosság és célszerűség terén mutatkozik.

Az építőiparban mindenki a bruttó alapterületből számolja a négyzetméter árakat. A kisebb falvastagság miatt egy 100 m2-es épület esetén kb. 8-10 m2-rel kevesebb lesz a bruttó alapterület, illetve egy ugyanakkora ház esetén akár egy szobával is több lehet.

Az acélszerkezeti elemek hidegen hengerelt (vastag)horganyzott U és C profilokból készülnek. A külső falszerkezetek 140 mm széles szelvényekből épülnek fel, míg a belső válaszfalak 90 mm-esekből. A rendszer rugalmasságából következően a belső falak később átrendezhetők, illetve a meglévő épülethez hozzáépíthető.

Gyors, erős és gazdaságos

A szerelt falak speciálisan formázott tűzihorganyzott acéllemez-profil vázból állnak, amelyeket szilárdan az aljzathoz rögzítünk. Ezt a vázat burkoljuk mindkét oldalról építőlemezzel. Az építőlemezek közötti üreget kitöltjük üveggyapot hő- és hangszigetelő anyaggal. Az így létrejött konstrukció abszolút stabil. A horganyzott acélszerkezetek kész korrózióvédelemmel érkeznek a munkaterületre, ezáltal azonnal felhasználhatók. A hosszú élettartam egyike a horgany minőségi jellemzőinek. A horganyzott acél felületén keletkező karcolások során nem képződik rozsdafolt és nem pattogzik le mint a festék. A tűzihorganyzott szerkezetek esetében korrózióvédelmi szempontból nincs szükség karbantartásra, így tartós, hosszú használatot tesznek lehetővé.

Idő, pénz, energia

A nagyvilágban jóval többen élnek könnyűszerkezetes épületben, mint kőépületben. Ez az érv Magyarországon is egyre több embert győz meg az építőanyag megválasztásakor. A cél nyilvánvaló: olcsón jót, jól olcsót, azaz a lehető legkevesebb kiadással a lehető legjobb épületet felépíteni. Aki az építkezésnél sok önerőt kíván alkalmazni, lehetőleg olyan építésmódot válasszon, melyek a házilagos kivitelezésre különösen alkalmasak, így például a HORIZONT® szárazépítési rendszer. Ha értünk hozzá és van egy kis kézügyességünk, valamint időnk engedi, az építkezés során a legtöbb szakipari munkát magunk is elvégezhetjük. A HORIZONT® rendszerrel valóban öröm dolgozni, a munka végig tiszta és gyorsan halad. Bármely épület árát nemcsak az egyszeri építési, hanem adott esetben az évtizedekig jelentkező fenntartási költség is meghatározza. Fontos kérdés, hogy mennyit tudunk a későbbiekben az épület üzemeltetésére, karbantartására fordítani. Egy téglaház ötvenéves élete során az üzemeltetésre bekerülési költségének háromszorosát fogyasztja el. Ezzel szemben a HORIZONT® acélház fél évszázados élettartama alatt bekerülési költségének másfélszeresét kell összesen az üzemeltetésre költeni. Ez már így is igen kedvező, pláne ha még a bekerülési költségeket is összehasonlítjuk. Mindezek azt jelentik, hogy egy-egy épület nem teher a család számára, hanem öröm forrása.

Emberközeli építészet

Minden építkezési módnak vannak előnyös tulajdonságai. Nekünk azt kell eldöntenünk, melyik épületnek van a legtöbb előnyös tulajdonsága. A válasz egyszerű: az az épület a legideálisabb számunkra, melynek tulajdonságait mi magunk tervezhetjük meg, alakíthatjuk ki igényeinknek megfelelően. A hagyományos épületszerkezeteknél egy anyagnak kell az összes feladatot ellátni, így bármelyik tulajdonságát megváltoztatjuk, javítjuk, azt csak a többi pozitív tulajdonsága kárára tehetjük meg. A gyakorlatból ismeretes az a tény, hogy amelyik anyag minden igényünknek megfelel, az valójában egyik igényünket se elégíti ki tökéletesen. Ezért válasszunk több rétegből álló szerkezeteket, mivel itt minden rétegnek speciális szerepe van, a különböző rétegek a lehető legtökéletesebben végzi a feladatukat. Például a hő- és hangszigetelés szigetel, az acél a terheket viseli, a gipsz szárazvakolat a belső felületi megjelenést és a komfortos klímát biztosítja. Így a szerkezet összes tulajdonsága jóval kedvezőbb.

Hagyományos életforma - modern minőség

A különböző építési módoknál egyaránt fontos, hogy maga az építés kevéssé szennyezze a környezetet, a bontás, átépítés után a kitermelt anyagok újrafelhasználhatók lehessenek. Ez utóbbi költségei alacsonyak, és jelentősen csökkentik a zaj- és porterhelést a közvetlen környezetben. A HORIZONT® épületeknek barátságosabb a légköre, a tekintélyes tömegű gipsz szabályozza a belső tér páratartalmát, klímáját, az ideális páratartalomnak köszönhetően csökkennek vagy megszűnnek az allergiás panaszok. A falfelületek kellemes melegérzetet keltenek, kitűnő hő- és hangszigetelők. A már meglévő épületelemek bővíthetők, átalakíthatók az új kihasználhatóság érdekében.

Lakóépület HORIZONT® rendszerrel

Mivel épületeink többségét egyedit tervek alapján, az építtető igényeinek, elképzeléseinek megfelelő rétegrenddel, műszaki tartalommal készítjük, ezért az egyik legnehezebb feladatok közé tartozik, a még tervasztalon sem létező épület várható költségeinek becslése. Példaszámításainknál korszerű, első osztályú minőségű alapanyagokkal, fogadószint, járda, terasz, közmű rákötések nélküli árakat adtunk meg (fogadószint ára külön feltüntetve).

Fogadószint:

  • - Sávalap készítése 80 cm mélységig
  • - 50 cm magas zsalukő lábazat, felső szintjén simított felületű aljzatbeton
  • - Lábazati hőszigetelés kialakítása

Acélszerkezet:

- Az épület vázszerkezete (külső és belső összes fal, áthidalók, teherhordó födém és tetőszerkezet)
Horizont vázszerkezet építési költsége tartalmazza a szállítási és helyszíni összeszerelési költségeket a meglévő fogadószintre

Szerkezetkész állapot:

Acélszerkezet felépítve
  • - Vázszerkezet burkolása OSB-3 (épületen kívül)
  • - Külső falak, mennyezet hőszigetelése (acélprofilok közti hőszigetelés)
  • - párazáró fólia és lécváz felhelyezése. falon, mennyezeten

Kulcsrakész állapot:

Szerkezetkész állapot felépítve
  • - Hőszigetelt üvegezés, műanyag ablakok, bejárati ajtók beépítése rajz szerinti méretekben, külső szinterezett alupárkányok, belső fapárkányok beépítése.
  • - Homlok- , orom és ereszburkolat felületkezelt hajópadlóval.
  • - Ereszcsatorna készítése (horganyzott)
  • - Dryvit típusú külső hőszigetelt vakolatrendszer, akryl bázisú nemesvakolattal.
  • - Belső felületkezelt ajtók elhelyezése
  • - Kerámia fal-, és padlóburkolatok, szőnyegpadló, laminált parketta
  • - Belső falak, mennyezet festése 2 rétegben fehér diszperziós festékkel
  • - Vizesblokkok szerelvényezése, kapcsoló, konnektorok
  • - Szellőzőrendszer, hidroszabályozású légbevezetők nyílászárókba beépítve.
  • - Villanyszerelés kettőszigetelésű vezetékek, dobozok elhelyezése, kötések kialakítása (épületen belül)
  • - Épületen belüli vízhálózat kiépítése, falikorongok elhelyezése.
  • - Gázszerelés (épületen belül), fűtésszerelés, szerelvényezéssel, kombi kazánnal.
  • - Padló vízszigetelése, hőszigetelése, adalékolt úsztatott aljzatbeton készítése.
  • - Kémény építése (igény esetén).
 

Ingatlannal kapcsolatos kérdése van?

 HÍVJON MINKET:

   

70/94-767-94

76/555-315

 

Kiemelt hirdetések